main top

5 gyilkos tipp vállalkozásodnak Halloweenre

2011. október 27. csütörtök 15:29

Karácsonykor szinte minden cég akciókkal, nyereményjátékokkal árasztja el a felhasználókat, éppen ezért csak az ajánlatok kis százaléka jut el ténylegesen az emberekhez, hiszen annyi megkeresés éri őket, hogy képtelenek mindet feldolgozni. Ezért célszerű más időpontban is akciózni, kampányolni.

Külföldi hatásra már Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Halloween ünneplése, ezért itt az ideje, hogy ezt kihasználva többlet bevételre tegyél szert!

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Rálátás nap vezetőknek

2011. október 25. kedd 13:04

Nyáron voltam egy tréningen, amit Goldmann Dávid szervezett: szuper embereket hívott meg, és az előadókat is gondosan megválogatta. A központi téma az volt, hogy milyen utat kell bejárnia az embernek, ha nem csak vezető akar lenni, hanem elöljáró is.  Ha Te is vállalkozó vagy, és foglalkoztat az a kérdés, hogy miként válhatsz olyan elöljáróvá, akit jó érzés követni, akkor ez a program neked szól.

Nagyszerű csapat jött össze, és Dávid remek érzékkel irányította a szemfelnyitó beszélgetéseket.  Imádom az ilyen rendezvényeket, ahol olyan vállalkozókkal beszélgethetek, akik ugyanúgy hajlandóak tenni a fejlődésükért, mint én. Ha szeretnéd megnézni, hogy milyen tudásanyag állt össze a jövő vezetőinek, akkor ott a helyed a  Rálátás napon 2011.10.27-én a Noni arénában!

A ruha teszi az embert

2011. október 19. szerda 22:32

Az üzleti kommunikáció és a helyesírás

Az üzletember, aki fél pár cipőben ment tárgyalni…

A mondás szerint ugyan nem a ruha teszi az embert, az üzleti világban azonban ezt a nézetet nem mindenki osztja, hiszen sok kapcsolat az első pár másodpercben megpecsételődik. Első benyomásra nincs második lehetőségünk – és ha innen nézzük a helyzetet, akkor a külsőségek mégiscsak fontosak.
Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

A helyesírás-ellenőrzőn túl

2011. október 12. szerda 21:34

az üzleti kommunikáció és a helyesírásA helyesírási és nyelvtani hibák elvonják olvasód figyelmét a szöveged tartalmáról, amiért olyan sok órát dolgoztál. Szerinted elegendő megnézned szövegszerkesztőd  helyesírás- ellenőrzőjén a megírt tartalmadat és máris javíthatod a kimutatott nyelvtani és helyesírási hibákat? Ha azt gondolod, igen, ez teljesen elegendő, ki kell hogy ábrándítsalak.

Üzleti kommunikációd maga a megtestesült álom vagy a megtestesült állom?
Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

Hogyan érd el, hogy elolvassák hírleveledet?

2011. október 5. szerda 05:41

internetes kommunikáció és email marketingBizonyára téged is annyi információ ér nap, mint nap interneten keresztül, hogy ha nem szelektálnál, 24 óra sem lenne elég a feldolgozásukhoz. Ezért ma már komoly lépéseket kell tenned, ha szeretnéd, hogy odafigyeljenek rád és elolvassák bejegyzéseidet, leveleidet.

Ahhoz, hogy megnyissák és el is olvassák leveledet ma már nem elég a jó tartalom, vagy az, hogy Te küldted a levelet, új módszerekre van szükséged internetes kommunikációdban. A probléma ugyanis az, hogy ma már nem csak 1-2 hírlevelet járatnak az emberek, hanem ennek akár 20-30-szorosát. Gondolj bele, hány emailt kaptál átlagosan egy nap 5 éve és mennyit kapsz ma.

Cikkünkből megtudhatod, hogyan érheted el, hogy olvasóid nem csak hogy elolvassák, de még várják is leveledet.

Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

A legjobb sémákra épülő szövegírási stratégiák, amiket magyar vállalkozók egy maroknyi csoportja már titokban sikerrel használ...
Értesülj elsőként a szövegírási tippekről - csak add meg a keresznevedet és e-mail címedet és máris alkalmazhatod a titkos technikákat!

Email címed:   Keresztneved: