main top

Értékesítési szövegíró vagy mentalista?

2012. május 27. vasárnap 10:07

mentalista vagy szövegíró?Az értékesítési szöveg írója egyben mentalista is. Bele kell éreznie magát a vevő helyébe, rá kell hangolódnia arra az érzésre, amit a vevő érez, amikor megpillantja a weboldalt, és hozzáfog az értékesítési szöveg olvasásához.

Erre már nyugodtan mondhatjuk, hogy olyan rejtett képességeket igényel, ami alapjában minden emberben benne van. A mentalista képesség minden értékesítési szöveg írójában benne kell legyen, éppen azért, hogy tökéletes értékesítési szöveg kerüljön ki a tolla alól.

Hiszen csak akkor lehetséges az ideális szöveg, a vevőcsalogató értékesítési szöveg megalkotása, ha az író ismeri a vevőit, ismeri azok minden óhaját – úgy ír, hogy minden vevő azt érzi, a leírtak csakis neki szólnak.

Nem mindenki rendelkezik első nekifutásra ezzel a képességgel, ám akiben megvan, az egy kevés tanulással továbbfejlesztheti. Aki pedig úgy érzi, nem birtokolja az értékesítési szövegírás, az értékesítési szöveg feletti hatalmát, nem tudja a gondolatokat irányítani, nem tudja a gondolatokat úgy megfogalmazni, hogy az hatékonyan beváltsa értékesítési funkcióját, nyugodtan keressen meg egy szakmabeli szövegírót.

A hivatásos, gyakorlott szövegíró tudja, hogy már a jól megfogalmazott cím is legalább 30%-ban hozzájárul az értékesítési szöveg hatékonyságához, hisz minden látogatóval úgy kell számolni, hogy 5 és 10 másodperc között eldönti, marad az oldalon, vagy továbbkattint. Ez az idő csak épp arra elegendő, hogy a címet átfutva dönt: marad vagy kattint.

Ha itt megfogtuk az olvasót, onnan már valóban a mentalista-jellegű ráérző képességeinket, mesteri fogalmazáskészségünket, színes szókincsünket kell bevetnünk, hogy a látogató az oldalon is maradjon – egyszerűen élvezze, amit olvas. És nem utolsósorban érezze, hogy neki erre a termékre, szolgáltatásra feltétlenül és elengedhetetlenül szüksége van. Utolsó lépésben pedig rákattintson a „kipróbálom”, vagy jobbik esetben a „megrendelem” gombra.

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy elsők között értesülj az üzleti kommunikációdat érintő pszichológiai trükkökről. Ezeket az elképesztő fortélyokat megismerve és beépítve az értékesítési folyamatodba, Te is rengeteg pluszbevételre tehetsz szert!

0 hozzászólás a Értékesítési szövegíró vagy mentalista? bejegyzéshez

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

A legjobb sémákra épülő szövegírási stratégiák, amiket magyar vállalkozók egy maroknyi csoportja már titokban sikerrel használ...
Értesülj elsőként a szövegírási tippekről - csak add meg a keresznevedet és e-mail címedet és máris alkalmazhatod a titkos technikákat!

Email címed:   Keresztneved: