main top

Idei legkülönlegesebb karácsonyi ajándékunk

2013. december 5. csütörtök 21:38

Izgalmas hírem van.

Ha követed a blogot, akkor talán feltűnt, hogy idén elindultunk a zöld kommunikáció irányába, azaz egyre több zöld projektünk van. Az öko, bio, natúr, fenntartható, újrahasznos, természetbarát projekteket imádjuk, és már látszik, hogy jövőre még több ilyen megbízást vállalunk.
Büszkék vagyunk rá, hogy a csapatunkban ezt a gondolatot mindenki magáénak érzi, és be tud állni egy ilyen zászló mögé.
Idén, mikor a karácsonyi ajándékozáson törtük a fejünket, remek ötletünk támadt.
Karácsonyra megajándékoztuk Földünket!
Kizöldítettük a weblapunkat.

Hogyan tettük?

Mivel cégünk elsősorban online felületen működik, így alapvetően a szövegírásblog környezetbarát vállalkozás. Ennek ellenére elgondolkodtató, hogy az internetes világ energiaigénye majdnem annyi szén-dioxidot okád a levegőbe, mint a világ teljes autóforgalma. Ez azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal, amikor kulcsszókutatást, linképítést, keresőoptimalizálást végzünk az ügyfeleinknek, annyira szennyezzük a környezetet, mintha körbe-körbe furikáznék az M0-áson.

Egy szimpla Google-keresés is 7 gramm CO2-t juttat a levegőbe. Ez a szám nem tűnik nagynak, azonban egy online videó megnézése máris ennek a tízszerese. Egy pillanat alatt végigfutott a fejemen, hogy kollégáimmal együtt mennyi időt töltök a gép előtt ülve, különböző honlapokon szörfözgetve…

…és hamar rájöttem, hogy valószínűleg már több ezer tonna CO2 kibocsátásáért vagyunk felelősek.

Ennek a mellbevágó mennyiségnek a 80%-a még mindig fosszilis erőművekből származik, feltehetően valahonnan Kínából. Álszent dolognak tartottuk, hogy miközben tudatosan keressük az együttműködést zöld cégekkel, saját honlapunk több mint környezetszennyező.

De mi nem törődtünk bele!

Egyik kitűnő partnerünk, az ArtTree Productions Kft. kiszámolta a honlap karbon lábnyomát, és személyre szabott együttműködés keretében vállalta, hogy kizöldíti a szövegírásblog.hu honlapját. Ennek eredményeképpen a jövőben látni fogsz a weblapon egy kis zöld ikont. Ez a karbonsemlegességi védjegyünk, mely igazolja, hogy a honlap üzemeltetéséhez szükséges energia kizárólag megújuló energiaforrásokból származik.

Képzeld el, hogy valahol a világban egy szélerőmű a te honlapodért pörög.
Minden honlapnak van karbon lábnyoma. Ennek mérete az online felület tartalmától függ. Minél profibb céged online felülete, annál több energiát fogyaszt. Az azonban nem mindegy, hogy honnan származik ez az energia.

Nagyon jó ötletnek tartom a karbon kvótarendszert, mely során pillanatok alatt karbonsemlegesítettük a szövegírásblog.hu honlapunkat. A rendszer dióhéjban: egy kvóta 1 tonna CO2-kibocsátásnak felel meg. A feladat tehát egyszerű volt: az ArtTree munkatársai kiszámolták, egy év alatt hány tonna CO2 kibocsátása szükséges a honlapunk üzemeltetéséhez. Ennek a kvótának a megvásárlásával biztosítottuk, hogy a fosszilis erőműveknek többé semmi közük nincs az online működésünkhöz.

Kitűnünk a tömegből

Ez számunkra különösen előnyös volt, hiszen így gyakorlatilag megszüntettük a karbon lábnyomunkat. Mi azonban csak aprócska porszem vagyunk a világháló rengetegében. Épp ezért tartottunk fontosnak, hogy minél több embernek elújságoljuk, milyen jó üzletet kötöttünk.

Ha van gyereked, vagy fontosnak érzed, hogy egy élhető világban élj idősebb napjaidban is, akkor most itt a lehetőség: tegyél egy lépést abba az irányba, hogy a Te weblapod is zöld legyen, azaz NE terhelje a környezetet az a szerver, amin fut a tárhelyed.

Lepd meg Te is a Földet egy aprócska karácsonyi ajándékkal!
A gyerekeid hálásak lesznek érte!

Ez hosszú távon nemcsak a Földnek ajándék, hanem családodnak, barátaidnak és saját magadnak is.

Javaslom, hogy kövesd a példánkat!
Számold ki, hogy a weblapod mennyire terheli a környezetet!

A mi lelkiismeretünk már tiszta.

Add meg adataidat és megtudhatod, mennyire zöld weboldalad!

22 hozzászólás a Idei legkülönlegesebb karácsonyi ajándékunk bejegyzéshez

  • Adamko Feri szerint,
    2013. december 6. péntek 09:49 időpontban:

    Úgy leírva, ahogy fent van, az úgy butaság. Ha honlapod egy szolgáltatónál van, akkor hogy veszed rá, hogy a számítógépek működéséhez szükséges áramot zöldenergiából fedezze? Amikor valaki otthonról nézi a weblapotokat, akkor neki kell a számítógépe üzemeltetéséhez a saját szolgáltatójától venni a zöld áramot. Magának a honlapnak semmi köze az energiafogyasztáshoz, csak a számítógépnek amelyen a honlap fut. Arra pedig semmilyen ráhatása nincs az embernek, hogy a gépteremben honnan származó áramot használnak. PL. ha guglinál futtatnék weblapot, ott részben zöld árammal üzemelnek a gépek, ergo ott minden beavatkozás nélkül “zöld” a honlapom. Szóval nagy butaság amit írtatok.
    Arról már nem is beszélünk, hogy az M0-s körbe autózása és a kulcsszó keresés CO2 felhasználása köszönő viszonyban sincsenek egymással.

  • Hortobágyi Zoltán szerint,
    2013. december 6. péntek 09:57 időpontban:

    Kedves Zsuzsa!

    Mindig szívesen, és izgalommal olvasom leveleidet, azonban, ez most kiakasztott. Komolyan gondolod amit leírtál, azt nem hiszem el, Te ennél sokkal okosabb vagy. Az én meglátásom szerint a következőt tetted és elnézésed kérem a hasonlatért, – de tudjuk mindegyik sántít – átmentél a szomszédba egy kicsit takarítani, miközben otthon gyártod a szemetet. Ez megoldás? Szerintem ez csak parasztvakítás, de a globalizációval összecseng.Elnézésed kérem, ha egy kicsit direkt voltam.

  • Vig Attila szerint,
    2013. december 6. péntek 11:55 időpontban:

    Kedves Zsuzsa!
    Örülök a kezdeményezéseteknek és úgy gondolom, hogy az előttem írók nem értik az üzenet lényegét. Akit a téma és a fenntartható fejlődés, valamint az internet és a klímaválság kapcsolata érdekel ajánlom figyelmébe az alábbi cikket mely egy nem régen megjelent tanulmányt ismertet.: http://www.alternativenergia.hu/a-klimavaltozas-es-az-internet/64928 .
    Ha a cikket elolvassa az érdeklődő, akkor pontos képet kap az összefüggésekről. Ezzel kapcsolatban pedig a megoldás amit kínáltok tényleg példaértékű, mert bárki tehet egy kis lépést a saját, illetve gyermekei jövőjéért. Ez a terület is újdonság kis hazánkban , nem úgy a tőlünk nyugatabbra eső országokban, ahol a tudatos életmód fényévekre jár tőlünk. Részemről “Go” és bízom benne, hogy akik megértik a téma lényegét és a probléma komolyságát azok csatlakoznak a kezdeményezésetekhez!

  • Kováts László szerint,
    2013. december 6. péntek 12:05 időpontban:

    Kedves Szövegírásblog.hu!
    Az előttem íróval maximálisan egyetértek. Igen is tennünk kell nekünk egyének is lépéseket ha nem akarjuk otthonunkat a Földet felélni! Akit érdekel a jövője és tájékozott e folyamatok területén annak nem kérdés a kezdeményezésetek egyedisége és létjogosultsága. Én sajnos nem rendelkezem honlappal de kérdezem és ha lehet email-ben válaszoljatok, hogy van-e mód arra, hogy így is hozzájáruljak a globális klímaválság elleni küzdelemhez.
    Gratulálok és sok sikert! Laci

  • Nagy Katalin szerint,
    2013. december 6. péntek 12:14 időpontban:

    Kedves Zsu!!!
    Környezetvédelmi mérnökként írok most neked. Valóban komoly problémát jelent az internet használók folyamatosan bővülő köre a klímaváltozással összefüggésben. Gratulálok a kezdeményezésetekhez mert igen is van mód és lehetőség a weboldalak carbon-semlegesítésére. Ma már komoly metodikák alapján pontosan megtudják határozni a weboldalak vagy bármely emberi tevékenység karbonlábnyomát és az Önkéntes karbonpiac lehetőséget biztosít a környezetszennyezésed megváltására, ellentételezésére. Ami fontos, hogy csak ellenőrzött nemzetközi regiszterekben nyilvántartott valódi karbon-crediteket vásároljon aki ilyen módon járul hozzá a klímaválság leküzdéséhez, hiszen ez által valós létező “zöld” projektek támogatását is elvégzi egyben. Gratulálok és még sok hasonló kezdeményezést kívánok. Green Future

  • Dr. Kiss János szerint,
    2013. december 6. péntek 13:15 időpontban:

    Kedves Zsuzsa!
    Régóta figyelem munkájukat melyhez ezúton is gratulálok. Jelenlegi kezdeményezésük fantasztikus és nagyon kreatív. Teljesen igaz a gondolat ” Ajándékozzuk meg a Földet!”. Eddig mindannyian csak elvettünk tőle, valóban tehetnénk és tennünk is kell a lakóhelyünkért, egyetlen Bolygónkért már valamit. Magam részéről gratulálok és sok sikert egy tisztább zöld világ reményében! Gratulálok!

  • Varga Sándor szerint,
    2013. december 6. péntek 13:15 időpontban:

    Szia Zsuzsa!
    Az én honlapjaim egy amerikai szolgáltatónál vannak, amelyik kimondottan zöld energiával dolgozik 🙂
    Több szereplős ez a történet, mivel a szerver, aztán különféle útválasztók, stb., a szolgáltatóm, és én meg ugye különféle helyekről származó áramot használunk. Meg tudom választani a szervert, ahogy én is tettem, esetleg még azt, hogy itthon mennyit biciklizem, hogy zöld áramot használjak, többet nem.
    Akkor hogy leszel karbonsemleges? Igaz, tudunk fát venni Brazíliában, a kertben is ültethetek egyet.
    Mit tudsz még tenni, hogy a lábnyomod olyan legyen, mint egy tündéé?

  • Nagy Tamás szerint,
    2013. december 6. péntek 13:58 időpontban:

    Sziasztok!
    Most olvastam a kampányról illetve olvastam a hozzászólásokat is. Örülök hogy hozzáértők is kommenteltek a témában. Én Adamkó Feri hozzászólásához fűznék egy-két dolgot! Feri: tulajdonkép sok igazság van abban amit írtál csak nem gondoltad végig. Nem kell rávenni a szolgáltatót, hogy zöld árammal biztosítsa a szerver működését és a felhasználónak sem kell zöld áramot beszereznie. Mivel jelenleg foszilis energiából van a rendszerek 80%-a ellátva így ez a felhasználás nyilvánvaló gerjeszt ÜHG (Üvegház Hatású Gáz) kibocsátást. Valóban arra is jól ráéreztél hogy nem a honlap önmagában a kibocsátó , hiszen egy weboldal kibocsátása függ : 1. a szerver által felhasznált energia mennyiségétől, 2. a weboldalt látogatók számától 3. a látogatás időtartamától. E 3 tényező alapján határozható meg a weboldallal összekapcsolt energia felhasználás és az abból fakadó CO2 kibocsátás.
    Vagyis ebből fakadóan azt is jól érzékelted, hogy egy felhasználó aki a weboldaladra látogat otthonról az a saját számítógépének a látogatás idejére vetitett energiafelhasználásából fakadó CO2 kibocsátást rak a weboldalad lábnyomára! Ezt a kiszámítható mennyiséget van lehetőség az elöttem írókkal egyetértve ellentételezni. Erről szól a kampány. Valóban a nagy szolgáltatók mint a Google stb. pontosan ezen globális probléma megoldására kezdtek különböző zöld projektekbe. Nem véletlenül, gondolom ezt belátod!Ha a szolgáltató valóban tiszta árammal, energiával működik ettől még lesz CO2 kibocsátásod mert aki az oldaladra téved az Ő általa generált kibocsátás is téged terhel. Remélem így érthető. Bízom benne, hogy átlátva a helyzet súlyosságát, mármint az internet és a klímaválság kapcsolata közt, sokan kapcsolódnak a kampányhoz és sokan keresik a megoldást a saját vagy vállalkozásuk ökolábnyomának csökkentésére. Én köszönöm nektek ezt a kezdeményezést, HAJRÁ! és sok sikert! Go Green!

  • Fodor János szerint,
    2013. december 6. péntek 14:46 időpontban:

    Szia Zsuzsa!

    Én is üdvözlöm a kezdeményezéseteket. Mi is /nyomda/ sok erőfszítést tettünk karbonlábnyomunk csökkentésére, pelletel fűtünk, nap segít a melegvíz előállításában, LED-es világítás van az irodában stb. De így is maradt jópár tonna CO2 kibocsájtásunk, amit mi egy szélerőmű karbonkreditjeivel váltottunk ki. Ami energiát ő ott megtermel carbonsemlegesen, annak egy részét mi “használjuk”. A kvóta rendszer ezt jól skálázza és hitelesíti.
    További infók:
    http://www.zoldnyomda.hu/Karbonsemleges-nyomtatas-a-Folprint-Zoldnyomdaban-58.html
    Sok sikert Nektek is! Üdv,

    János

  • Tóth Klára szerint,
    2013. december 6. péntek 18:01 időpontban:

    Kedves Zsuzsanna!
    Végre valaki tett már valamit! Itt az ideje, hogy mindenki észhez térjen és foglalkozzon a jövővel is. Ennek egyik módja a carbon-neutralizáció, mely már több mint 10 éves múltra tekint vissza a Földön. Örülök, hogy vannak már olyan vállalkozások itthon is mint Ti és a partnereitek akik segítségével “kizöldültetek!” Egyre több nálunk is a környezettudatos fogyasztó és ez által a zöld szolgáltatás , termék és vállalkozás is. Hajrá ! Én bízom benne, hogy sok-sok tonna CO2 megváltás lesz a Föld Karácsonyfája alatt!

  • Tóth László szerint,
    2013. december 6. péntek 18:05 időpontban:

    Kedves Mindenki!
    Csak egy rövid idézetet szeretnék itt megosztani:
    “Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.” – Prótagorasz
    Nem ma írták de még holnap is meg lesz a mondani valója!

    Hajrá mindenki a zöldön haladjon mert a pirosat egyébként is büntetik. Ez sem véletlen lett így!!!

  • Langmár Zsuzsa szerint,
    2013. december 6. péntek 22:19 időpontban:

    Köszönöm a szuper véleményeket!
    Ilyenkor öröm látni, hogy jó irány a zöld kommunikáció.
    A mai cikkből is kiderül, hogy egyre több a környezettudatos ember, aki tenni akar.

    A szakemberek minden érvet felhoztak.
    Hálás vagyok érte.

    Nekem csak Gandhi jut eszembe:

    “Te magad légy az a változás,
    amit a világban látni szeretnél.”

  • Botka Zsolt szerint,
    2013. december 7. szombat 02:21 időpontban:

    Kedves Zsuzsa!

    Na, most már megint megleptetek! Mondjuk ezen már nem csodálkozom 🙂
    A cikket olvasva azon kezdtem gondolkozni, hogy én mennyi olyan káros anyagot termelek a kiscsaládommal privátban, amik nem is jutottak eddig eszembe?!? Mert már régóta szelektíven gyűjtöm a szemetet, az égőimet is lecseréltem energia takarékosokra, igyekszem minél többször tömegközlekedni, vagy ha autózom, használni a “telekocsi” elméletet. Feleslegesen nem csöpög a csap, sőt, még a konnektorből is kihúzok szinte mindent, ha nem használjuk (pl. éjjel vagy épp munkanap napközben a TV, DVD, router, stb.)
    Nade most nyitottátok fel a szemem! Az nekem sose jutott volna eszembe, hogy egy honlap is termeli a CO2-t! De valóban, én most áramot fogyasztok, azzal, hogy netezek…és Titeket olvaslak.
    És a “csavart” szokás szerint megint megcsináltátok! Milyen körültekintő és előremutató meglátás, hogy karbon-semlegesítettétek az oldalatokat! Tényleg le a kalappal! Példaértékű!
    Akkor megyek, és újra átgondolom, hogy még hol kell nekem is a mérleget visszabillentenem!
    Köszönöm az iránymutatást!

    Sok sikert!
    Zsolt

    U.i.: Családzöldítést nem vállaltok? 🙂

  • Langmár Zsuzsa szerint,
    2013. december 7. szombat 15:38 időpontban:

    Köszönöm Zsolt a pozitív hozzászólást 🙂

  • Langmár Zsuzsa szerint,
    2013. december 7. szombat 15:39 időpontban:

    Köszönöm János.
    Remélem egyre többen figyelnek arra a jövőben, hogy zöld nyomdával dolgozzanak együtt, ahogy mi is tesszük.

  • Langmár Zsuzsa szerint,
    2013. december 7. szombat 15:41 időpontban:

    Kedves Klára,
    minden szavaddal egyetértek .)

  • Langmár Zsuzsa szerint,
    2013. december 7. szombat 15:42 időpontban:

    Kedves László

    Ma is tanultam valamit.
    Köszönöm.

  • Radócz Ádám szerint,
    2013. december 7. szombat 17:00 időpontban:

    Nagyon támogatom a vállalatok zöldülését, a válllati fenntarthatóságot. Nagyon szimpatikus minden igyekezet,ami erre irányul. Nem is először hallok karbon kvóta vásárlásról, és pár kérdés foglalkoztat vele kapcsolatban. Miért leszek én vagy a cégem zöld, ha karbon kvótát vásárolok? Az a szélerőmű park akkor is működik és termeli a zöld eergiát

  • Radócz Ádám szerint,
    2013. december 7. szombat 17:07 időpontban:

    ha senki nem vásáról kvótát. Attól nincs megnevesítve, hogy ez az én zöld áramom, atól még az a zöld áram termelődik. Tehát mitől lesz jobb a világ, hogy fizetem egy bizonos kvótam mennyiséget. Mi történik a pénzemmel? A sok kvótavásárló pénzéből újabb zöld energia parkok készülnek? Ha igen, akkor szuper és mindent értek. Ha nem, akkor nem értem az egész lényegét. Nem kötözködni akarok, hanem megérteni. 🙂
    A törekvés pedig ígyis úgyis dicséretes.

  • Radócz Ádám szerint,
    2013. december 7. szombat 20:53 időpontban:

    Bocsi az összevisszaságért, mobilról pötyögtem, remélem érthető. 🙂

  • Arttree Production Kft. szerint,
    2013. december 8. vasárnap 18:06 időpontban:

    Kedves Zsuzsa, és hozzászólók!
    Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a szövegírásblog.hu tulajdonosai is a zöld útra tértek és hogy projectjüket Mi intézhettük! Örömmel tölt el, hogy ilyen sokan tájékozottak az önkéntes karbon piacban rejlő lehetőségekről. A kétkedőknek és még nem tisztán látóknak akkor röviden, hogy mi is történik.
    Amikor egy személy, vállalkozás vagy akár annak egyetlen terméke előállításával kapcsolatos ÜHG audit lezajlik, vagyis megállapítják a tényleges környezetterhelését, melyet CO2 tonnában meghatározott egyenértékben adnak meg, akkor nyilvánvalóvá válik az adott szervezet karbonlábnyomának nagysága. Ilyen auditált vizsgálatok lefolytatására nem mindenkinek van jogosultsága, ez fontos a hitelesség szempontjából!
    Mondjuk azt, hogy ez az első fázis , hiszen itt ismertük meg a környezetterhelés okait és azok mértékét. A II. fázis az ellentételezés. Ahogy azt többen is írták, a világon számos olyan működő zöld project létezik amelyek folyamatos monitoring alatt vannak és hitelesítő szervezetek meghatározzák évente, hogy az adott project hány tonna CO2 kibocsátást takarított meg. Vagyis itt valós , működő projectek vannak és valós CO2 kibocsátás megtakarítás! Ezen hitelesítő szervezetek által tanúsított megtakarításból jön létre a carbon-kredit. 1 tonna CO2 = 1 db carbon-credit! Ezek a creditek szigorú sorszámmal ellátott, nemzetközi regiszterekben nyilvántartott pénzügyi instrumentumok. Ha valaki ellentételezni akarja a saját kibocsátását akkor az ott kimutatott CO2 értéknek megfelelő mennyiségű carbon-creditet vásárol, kiválasztva az adott projectet stb. A teljes pénzügyi tranzakció a regiszterben zajlik le. 1 carbon-credittel csupán 1 alkalommal lehet ellentételezni, hiszen a megtakarítás is egy alkalommal történt. Ilyenkor azt kivonják a forgalomból az adott vállalkozás javára írva. És ahogy Ádám arra ráérzett, valójában a credit ellenértéke (pénz) arra a zöldfarmra kerül vissza ahonnan a credit származott és ezt az összeget ott kizárólag fejlesztésre használhatják fel! (pl: építeni köteles még egy szélturbinát!) Ez egy jó megoldás, hogy a zöld szektor fejlesztésére környezet szennyezők pénzeit bevonják! Röviden a neutralizáció nem más mind globális egyensúly megteremtése az által, hogy amennyit szennyezel azzal egyező mértékű megtakarítással hozod egyensúlyba magad vagy vállalkozásod. Ha ezt jó helyen végezteted el és hiteles adatokkal akkor védjegyet és tanúsítványt kapsz mellyel igazolhatod a semlegességed egy évig. Remélem érthető volt ahogy leírtam.
    Zsoltnak röviden, van mód családok kizöldítésére is, hiszen a háztartások kibocsátása is mérhető.
    Kedves Sándor! Örülök a hozzászólásodnak, és különösen annak a ténynek, hogy tudatosan választottál zöld szolgáltatót! Úgy látszik, hogy érdekes a téma amit feldobtak, hiszen jó kommentek érkeztek. Kérdésedre válaszolva az alábbit tudom elmondani röviden. Amennyiben igazolható a szerver teljesen tiszta árammal való ellátása úgy az adott weboldal kapcsán csupán a felhasználók beleértve Te is a saját számítógépeitek által felhasznált áram mennyisége alapján generált kibocsátást lehet/kell megváltani, hogy zölddé váljon a weboldalad. Elmondom neked, hogy nem egy nagy költségről van szó és mint tudatos vállalkozó büszkén használhatod a megváltás után a védjegyet az oldaladon. Ha mindenki csak egy ilyen kis lépést vállalna, hatalmas utat tehetnénk meg a zöld irányba.

    Üdvözlettel: az Arttree Csapata

  • Tiszta KrisztaHallottál már zöld honlapokról? | Tiszta Kriszta szerint,
    2013. december 10. kedd 11:36 időpontban:

    […] Hogy hogyan érték ezt el? Olvasd el a zöld megoldást! […]

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Leave a comment

A legjobb sémákra épülő szövegírási stratégiák, amiket magyar vállalkozók egy maroknyi csoportja már titokban sikerrel használ...
Értesülj elsőként a szövegírási tippekről - csak add meg a keresznevedet és e-mail címedet és máris alkalmazhatod a titkos technikákat!

Email címed:   Keresztneved: