Ajánlat lektoroknak
Egyik kedves könyvkiadással foglalkozó barátunktól kaptuk meg az Ön elérhetőségét, ezért keressük, hiszen partnerünk elégedett az Ön lektori (magyar nyelv) munkájával kapcsolatban.
Idén szeretnénk kiszolgálni 200 kisvállalkozó lektorálás iránti igényét,
ezért szükségünk van további 5 szakemberre, aki profi szinten lektorál.
Az ajánlás miatt Ön lenne az egyik jelöltünk, ezért érdeklődnénk, hogy
milyen feltételek mellett tudna lektorálási munkát vállalni a projektjeinkben
Keressük azokat a lektorokat, akik 07-21 óra között 3 óra leforgása alatt tudnak lektorálni.
Mit érdemes tudni a munkáról?
Kapcsolati tőkénket megmozgatva az első hónapban 4.000 vállalkozó figyelmét tudjuk felkelteni a szolgáltatás iránt. Már most vannak előrendeléseink. Célunk, hogy az első hónapban ezer db A4 méretű szöveget lektoráljunk. Ez alatt az idő alatt kiderül, hogy az általunk választott öt szakember mennyire (és napszakot tekintve mikor) terhelhető.
Korábbi tapasztalatunk azt mutatja, hogy egy A4 méretű szöveget lektoraink általában 5-10 perc alatt javítanak.
Hosszú távú partnereket keresünk, mert hiszünk benne, hogy ezzel a szolgáltatással lektorainknak stabil bevételi forrást tudunk teremteni. Nem árulunk zsákbamacskát: az eddig beérkezett ajánlatok azt mutatják, hogy a 3 órás határidővel vállalt lektorálást a könyvszakmában már bizonyított szakemberek nettó 0,065 – 0,25 Ft/karakter áron vállalják.
A maximum (0,25) összeggel számolva egy átlagos A4 méretű szöveg lektorálásáért 500 Ft-ot fizetünk, ami a tíz perces időráfordítást feltételezve nettó 3 e Ft-os órabér.
Amennyiben az öt lektor között egyenlő arányban oszlik el a munka, akkor fejenként 100e Ft-ot számlázhatnak le nekünk partnereink az első hónapban havi 33 órás munkával.
2011. decemberében a szolgáltatást 07-21 óra között kínáljuk a vállalkozóknak.
2012. márciusától a lektoraink számát tízre bővítjük, és a szolgáltatást 0-24 órában kínáljuk.
Piackutatásunkból jól látható, hogy a jelenleg szűkülő könyvpiaccal ellentétben nagy potenciál van a vállalkozói piacon, ahol kapcsolati tőkénk igen erős.
Amennyiben szeretne Ön is csatlakozni elismert lektoraink körébe, akkor kérem válaszoljon az alábbi kérdésekre. Ha érdeklődik a munka iránt, és megadja adatait, akkor a további részleteket emailben küldjük el Önnek.
