Szabadulj meg a szövegírási problémáidtól egyszer s mindenkorra!
A legjobb értékesítési sémákra épülő szövegírási stratégiák, amiket magyar vállalkozók egy maroknyi csoportja már titokban sikerrel használ…
Tudtad, hogy a honlapodra érkező látogatók 95%-a csak pár másodpercet tölt az oldaladon, mert nem tartja elég érdekesnek a webszövegedet?
Vállalkozóként felépítettél egy svájci óra pontosságával működő céget, amely megállja a helyét a piaci versenyben. Alkalmazottakat irányítasz, együttműködő partnereid vannak, alvállalkozókkal dolgozol együtt. Minden részfeladathoz megtalálod a legjobb szakembereket, a vállalkozásod szépen hozza az eredményeit, de a világháló eddig valahogy nem váltotta be a hozzá fűzött vad reményeket…
Azt már régen megtanultad, hogy nem szabad a szomszéd Pistikére bízni a weblapod szerkesztését, ezért felkértél erre is egy profi webfejlesztőt, aki első ránézésre kellemes weblapot készített neked. A statisztikáid azonban azt mutatják, hogy csak első ránézésre kellemes, mert a második látogatásig nagyon kevesen jutnak el.
Vajon mi az oka annak, hogy a weben keresztül nem jönnek a vevők?
Hiába profi a honlapod arculata, és keresőbarát a kialakítása, ha közben elkövetsz pár aprónak tűnő, de valójában milliós nyereség kiesést okozó hibát.
Vajon melyek azok az apró hibák, melyek milliókat vesznek ki a weblaptulajdonosok zsebéből?
Ha nem töltöd fel rendszeresen értékes szöveges tartalommal, és nem adod meg a lehetőséget a potenciális érdeklődőknek, hogy kapcsolatba lépjenek veled (feliratkozzanak a hírleveledre, vagy a blogodba), akkor sok pénzt hagysz az asztalon.
Képzelj el egy kereskedőt, aki hosszas keresgélés után megszerez egy forgalmas helyen lévő csillogó üzlethelységet, gondosan kiválasztja az üzlet nevét, az aktuális érdeklődést szem előtt tartva feltölti az árukészletet, szuper értékesítőket vesz fel, egy profi kirakatrendezővel beállíttatja a szemet kápráztató kirakatot, majd a következő években semmin nem változtat…
A hétköznapi életben mindenki azt gondolná erről a kereskedőről, hogy elment az esze, hiszen nem tartja szem előtt a vevői igényeket. Ezzel szemben a világhálón a legtöbb vállalkozó egyszeri befektetéstől remél folyamatos bevételt. Nem adnak illatos, friss lucernát az arany tojást tojó tyúknak, sőt, éheztetik, és közben néznek bután, hogy miért nem akar tojni arany tojást…
Pedig a pénztermelő weblapok titka kizárólag egyszerű lépések sorozatából áll, melyben néhány tényezőnek kiemelt szerepe van. Egyik ilyen tényező a kommunikáció.
Bármelyik kis bolt bezárhat, ha a kereskedő nem tud beszélni, vagy mindenkinek csak annyit mond, hogy üdvözöljük Önt a Kovács Bt szatócsboltjában. Ezzel szemben aranybányaként hozza a pénzt a tulajdonosának, ha megtanítja kérdezni az értékesítőket, és az eladók egy jól felépített struktúra alapján lépésről lépésre mutatják be a termékek előnyös tulajdonságait a vevőknek. Ne felejtsd el, hogy a weblapod a Te virtuális értékesítőd.
Azért dolgozom Zsuzsával, mert tisztában van a marketinggel, jó stílussal és érzékkel ír szöveget. Pontosan ahogy én szeretem olvasni. Tudom, hogy amit én egységnyi idő alatt csak végiggondolnék, azt ugyanannyi idő alatt sokkal jobban megírja. Ráadásul mindezt változatos stílussal, a szokásos marketing rizsa sablonaitól eltérően teszi. Minimális ígérgetés, maximális teljesítés: kitartó, alapos, gyors munka.
Kruska Tibor
ELIT-INFO Kft
www.elit-info.hu
A Te virtuális értékesítőd ismeri az értékesítési folyamatodat, vagy csak csendben figyel a weben, mint egy üres tekintetű, néma biztosítóügynök?
Tudod, létezik több tucat egyszerűen alkalmazható webes értékesítési módszer, amellyel felvértezheted a cyber értékesítődet. A jó hír pedig az, hogy ha ezeket egyszer megtanítod neki, akkor nem kell számolnod azzal, hogy elfelejti a jól begyakorlott mondatokat.
Milyen jól működő eszközök léteznek az internetes értékesítés folyamatában, melyek segítségével Te is kinevelheted a fizetőképes vevőidet?
- adwords hirdetések
- hírlevél sorozat
- blogbejegyzések
- sales oldal
- fórum
- kapuoldal
- e-book
- infotermék
Ha a megfelelő tematikát választod, és folyamatosan értékes információval szolgálsz a potenciális vevőidnek, akkor ők ezt vásárlással fogják megköszönni. A jó hír pedig az, hogy közben számos kapcsolódó előnyöd is származik ebből.
Amennyiben az értékesítési szövegeid és a webszövegek is jól vannak megírva, akkor rövid időn belül számos pozitív hatása lesz a profi webes jelenlétednek. Elfelejtheted az online brosiként működő weblapodat, és helyette egy folyamatos bevételt produkáló honlappal számolhatsz. Gondosan megírt webszövegekkel, aloldalakkal, blogbejegyzésekkel vagy hírlevelekkel kiépíthetsz vállalkozásodnak egy újabb jól működő értékesítési csatornát.
Nem fogok neked anyagi függetlenségről süketelni, mert ezt az értékesítési csatornát is ápolni, gondozni kell. Azonban Te határozod meg, hogy időt, energiát és pénzt milyen mennyiségben teszel bele.
Ha sikeres vállalkozóként Te inkább a vállalkozásodON dolgozol, (és nem a vállalkozásodBAN), akkor a stratégiai szemléletmódodnak köszönheted, hogy jól megy a céged. Ebben az esetben neked nem éri meg időt és energiát abba fektetni, hogy megtanuld a szövegírás fortélyait.
Nekem is szükségem van szövegíróra!
Néhány éve kiadtunk egy könyvet, ami a gyereknevelésről szólt. Igazán tartalmas, érdekes könyv, de sajnos nem fogyott olyan ütemben, ahogy terveztem. Egy évvel ezelőtt megkértem Langmár Zsuzsát, hogy írjon a könyvről egy ajánló szöveget, mert még kb. 2 raklapnyi könyv volt eladatlan. Zsuzsa a vállalt határidőre megírta a szöveget, amit keresztmarketing partnerek segítségével küldtünk el. Azonnal megindult a könyvek iránt az érdeklődés, és már régen elfogyott a mozdíthatatlannak tűnő készlet.
Azóta több szöveg megírásával is megbíztam, melyek hasonló sikereket hoztak.Kása Béla
Z-Press Kiadó – Könyvműhely
www.z-press.hu
17 indok, amiért neked is érdemes profi szövegírót megbíznod:
- Értékes munkaidődet a cégfejlesztésre fordíthatod
- Nem megy el az energiád olyan részfeladatra, amit kiszervezhetsz
- Növeled a profitodat a vállalkozásod tökéletesítésével
- Azzal foglalkozol, amihez értesz
- Javul az értékesítési konverziód
- Hatékonyan tudsz hirdetni, olcsón tudsz adwords hirdetéseket futtatni egy jól felépített kapuoldal segítségével
- Nem fog a titkárnőd (vagy más szerencsés nyertes) olyan feladattal küzdeni hetekig, amit úgysem tud jól megoldani
- Épül a guru státuszod
- Szakértői oldalként fogja elismerni a piac a weblapodat
- Támogatod vele az értékesítési rendszeredet
- Új értékesítési csatornát hozol létre vállalkozásodnak
- Marketing költségeidet jelentősen lefaragod
- Kommunikációd nem lesz „Pistike-szagú”
- Igényt keltesz a terméked iránt
- Kineveled a JÓ vevőket,
- Magad mögé utasítod a konkurensedet
- Több szabadidőd lesz a kikapcsolódásra
Tudom, hogy Te is szereted hatékonyan tölteni a munkaidődet, és nem azért lettél vállalkozó, hogy éjjel nappal részfeladatokkal szüttyögj.
Ha tíz év múlva már csak hetente egyszer szeretnél bemenni a cégedhez, akkor ne készítsd ki magad apróságok miatt.
Gondolj bele, hogy mennyit ártasz az egészségednek, amikor éjjel a gutaütés kerülget, és azért csapkodod ököllel az íróasztalodat, mert az asszisztensed úgy vonta ki magát két hétre a munkából, hogy a végén egy használhatatlan szöveget állított össze a hírlevelekhez.
Amennyiben eleged van az üres kifogásokból, a gyenge próbálkozásokból, és a határidők folyamatos csúsztatgatásából, akkor olyan szakembernek add ki a szövegírást, aki ért hozzá.
Már sok szövegíróval dolgoztam, de egyik sem volt ilyen gyors, pontos és hatékony.
Zsuzsára kifejezetten illik az a megjegyzés, hogy kiválóan lehet vele együttműködni. Igazi csapattárs. Mindig lehet rá számítani, ha megígér valamit, határidőre teljesíti.Ilyen partnerre vágyik egy projektvezető!
Gyurka András
ügyvezető
Siker Konferencia Kft.
Ha szeretnél nyugodtan hátradőlni a fekete bőrfoteledben azzal a tudattal, hogy a sales oldalak, hírlevelek és az egyéb írásos kommunikáció elemei időre és profi minőségben elkészülnek, akkor neked a SZÓSZÓRÓ csomagomra van szükséged.
Profi megoldást akarok.
Nekem is szükségem van szövegíróra!
Mit tartalmaz a Szószóró csomag?
20 óra szövegírás
30 perc telefonos konzultáció
+ ajándék
25 db főcím ötlet a projektedhez
Mivel a szövegírási munkát óradíjban mérem, és 1 munkaóra 10.000 Ft-ba kerül, ezért igyekeztem kialakítani egy nagyvonalú csomagárat.
A 20 óra szövegírási munka mellett van a Szószóró szolgáltatáscsomagban egy 30 perces telefonos konzultáció is, és ajándékba kapsz 25 db főcím ötletet a projektedhez.
A szószóró szolgáltatáscsomagot
200.000 Ft + áfa áron
tudod igénybe venni.
20 óra alatt általában egy komplett kampányt össze szoktam rakni. A Szószóró csomagot megrendelő ügyfeleimnek általában ilyen projekteket adok át 20 óra alatt.
Nyitólap, pop-up (pop-under), hírlevélre terelés
– VAGY -
5 db hírlevél
– VAGY -
3 lépéses DM kampány
– VAGY -
Sales oldal split tesztelési lehetőséggel
– VAGY -
3 újságcikk és 5 blogbejegyzés
– VAGY -
3 lépéses online kampány
Szeretem Zsuzsát megbízni a szövegírással, mert a közvetlenségéből adódóan Ő is akkor elégedett, ha én, mint megrendelő elégedett vagyok a szöveggel.
A gyorsasága nem megy a minőség rovására.
Ajánlom azoknak, akiknek fontos a közvetlenség, minőség és gyorsaság, mert Zsuzsa munkájára mindhárom jellemző.Ungár P. Ferenc
Yess Europe Kft
www.yessplus.hu
Nekem sincs időm tartalomfejlesztésre.
Szükségem van profi szövegíróra!
Te is pontosan tudod, hogy egy média megjelenés ennek többszörösébe kerül, és azt a hirdetési díjat egy pillanat alatt el tudod égetni, ha egy rosszul megírt hirdetési szöveget jelentetsz meg.
Ezt az összeget a titkárnődnek is kifizeted havonta, azonban szegény hiába izzad vért, akkor sem fog olyan hatékony szöveget írni, mint egy profi, aki évek óta ezt csinálja és ebből él.
Ha a Szószóró szolgáltatást veszed igénybe, akkor a projekted szövegének a megírásához előre láthatóan egy hónapra van szükségem. Mivel vannak állandó megbízóim, és az időm véges, ezért azt kérem, hogy a kampány indulása előtt legalább két hónappal beszéljük meg a részleteket.
Amikor nekifogunk az első közös munkának, akkor először megkapod az első vázlatot, majd a későbbiekben is folyamatosan küldöm neked a szövegeket, így mindig időben tudod jelezni, ha valamit máshogy szeretnél, hiszen a Te piacodat Te ismered a legjobban.
Feltehetően rettentően dühös lennél, ha egy drágán megvásárolt hirdetési díjat azért buknál be, mert nem tudod leadni a megadott határidőre a szükséges hirdetési anyagokat, ezért nagy hangsúlyt fektetek a határidők betartására.
Minden munkámra „Tuti Kész” garanciát vállalok, azaz ha az én hibámból nem készül el a projekt az előre vállalt határidőre, akkor a vendégem vagy a szövegírásra.
Amennyiben bármilyen oknál fogva nem tetszik a stílus, ahogy írok, nem érzed hatékonynak a szöveget, vagy egyszerűen másra számítottál, akkor mindenfajta magyarázkodás nélkül visszafizetem neked a szövegírási díjat, csak egy e-mailt kell írnod, hogy szeretnél élni a pénzvisszafizetési garanciával.
Ne feledd, itt a lehetőség előtted.
Profi hirdetési szövegekkel most ki tudsz tűnni a reklámzajból, és jelentősen meg tudod emelni a forgalmadat. A piac szemében eléred a szakértői státuszt, miközben a konkurensed beleolvad a szürkeségbe. Eredményeket hozó befektetésekké válnak a reklámozási költségeid, mialatt neked marad időd a számodra fontos dolgokra is, így dolgozhatsz a céged stratégiáján, vagy játszhatsz gyermekeddel ahelyett, hogy órákat izzadnál az üres monitorod előtt.
Szószóró szolgáltatást itt tudod megrendelni!
u.i.. Mivel minden munkámra „Tuti kész” garanciát vállalok, ezért nem kell amiatt aggódnod, hogy nem készül el a szövegírás a határidőre.
A Pénzvisszafizetési garanciának köszönhetően nincs kockáztatni valód. Rendeld meg a Szószóró szolgáltatást, mert Te is elégedett leszel az eredményeivel, akárcsak a többi partnerem.
Szövegírási megbízásodat egy részletes űrlap kitöltésével indíthatod útjára:
